Vakaria Edit - sífutó

Büszkeségeink

 

Kisebb régiónk néhány sportága, mint a jégkorong, vagy a különböző labdajátékok igencsak népszerű és elég sok érdeklődést vonzanak maguk köré, ami természetesen a világ legtermészetesebb dolga. Újságok, televíziók segítségével mi is gyakran részesei lehetünk a komoly eredmények születésének. - Ezúttal azonban egy olyan sportágról teszünk említést, amivel egyik szárhegyi lány lassan bekerül a helyi élsportolók körébe. Vakaria Edit három éve edz a Gyergyói Sportiskolánál sífutóként nem kis eredménnyel és egyértelmű odaadással. A napi több órás gyakorlat (erőpróbák és technikai eljárások elsajátítása) a felnőtt sportolóktól is igencsak magas színvonalat követel, így az 1995-ben született V. Edit gyerekként valóban büszkesége lehet ennek a sportágnak és közösségünknek, nem utolsó sorban családjának is. Édesapja, Vakaria Ernő (aki szintén élen járt a szárhegyi sportban) elképzeléseiben mindez újabb reményt és erkölcsi viszonzást nyert, nem titok, hogy ezzel együtt az elvárásai is szilárdabb méreteket öltöttek. Néhány szó a futósíelésről:A sítörténet kutatói szerint már legalább hatezer éve megjelent a sí ősi formája. A sí norvég szó, eredetileg fahasábot, átvitt értelemben pedig hótalpat, hókorcsolyát jelentett. Ebből a közlekedési eszközből alakult ki a múlt század második felében a sítalp mai formája és szerkezete, amely így alkalmas eszköze lett az egyik legszebb, legegészségesebb és legnépszerűbb téli sportnak, a sífutásnak is. Azelső síversenyt a XVIII. században rendezték meg. A századfordulótól a II. Világháborúig szédületes karriert futott be a síelés, de a száz éve még "lábszánkázás"-nak nevezett hóbort talán még a korábbiaknál is látványosabb fejlődésen ment át az elmúlt húsz-huszonöt évben. A sísportok közül manapság a sífutás népszerűsége nő a leglátványosabban. Ennek okai, az egészség megőrzésének növekvő igényén túl, hogy könnyen elsajátítható és télen a természetben élvezhető ez a szabadidő sport. A kezdetek kezdetén a sí szerepe az volt, hogy viselője ne süppedjen a mély hóba. A lejtőkön természetesen már ekkor is kihasználták a csúszást, ami gyorsabb és kényelmesebb előrehaladást jelentett. A síösvényeken való haladásnál már nem a süppedés volt a legjobb a sígyaloglásban, hanem az, hogy a sít előre is lehetett csúsztatni, így gyorsabb és kevésbé fárasztó volt az előrejutás. Ez a mozgás természetesen a járásra épült. Az első időkben egy, majd két botra támaszkodva haladtak, hogy elkerüljék az eséseket, de hamarosan kiderült, hogy a botokkal hajtani is lehet a sít, amitől az még gyorsabb lett. Nagy áttörést hozott az elérhető sebességben az, hogy megtanulták a síléceket előrecsúsztatni minden lépésnél úgy, hogy miközben a csúszósín egy lábon álltak, a másik lábukat hátul felemelték, hogy még nagyobb lendülettel csúszhassanak a sín a következő lépésnél. Ehhez már nem volt elég csupán gyalogolni a síkkel, hanem szökdelésszerűen, egylábon egyensúlyozva sífutottak. Sífutó-technikák ma: Klasszikus technika, Szabadstílusú technika, Nordic Cruising technika.

 

 

V. Edit jelesebb eredményei:

Cheile Gradistei-en, Országos Ífjúsági Bajnokság

2012.március 23. – Sprint próba (1400 m) 2. hely/ Duatlon próba (6,6 km) – 5. hely/ Staféta  (3,3 km) – 1 hely. 2012.március 3. – Klasszik próba 3. Hely. 2012.április 1. Váltó – 1 hely (V. Edit, Sára Erzsébettel és Bajkó Rékával közösen) Edzők: Jánossi Béla, Jánossi István. 2013- ban nagy esélyes a Brassóban sorra kerülő Ífjúsági Téli Olimpián való részvételre. Ezekkel a sikerekkel immáron biztosra mondható, hogy az említett sportolónk új történelmi fejezetet fog jelenteni Szárhegy sportéletében, Mi erre ismét csak azt tudjuk mondani, hogy büszkék vagyunk rá, kívánunk neki további sok sikert és mindehhez egészséget, kitartást!

 

Danguly Ervin