Pirka János emlékére

Őszinte részvéttel búcsúzik a Bástya Sportklub vezetősége, a kiváló sportoló- sportbaráttól aki a Nagybajom-Szárhegy kapcsolat mozgatórúgója volt, úgy sportkapcsolatok mint baráti kapcsolatok terén.

 

 

 

Nyugodj békében drága barátunk.

 

Forrás - https://nagybajomfigyelo.hu/2018/01/29/pirka-janos-emlekere/

 

Pirka János emlékére
(1953-2018)



2018.január 20-án, élete 65. évében elhunyt Pirka János sportszervező, a Nagybajomi Atlétikai Club Asztalitenisz Szakosztályának korábbi vezetője, az egykori Nagybajomi Öregfiúk focicsapatának mindenese, az AC egykori megyei sakkcsapatának tagja, a Nagybajomi Sportszervezői Kiskörzet korábbi vezetője, a Somogy Megyei Asztalitenisz Szövetség korábbi elnökségi tagja, a nagybajomi-gyergyószárhegyi baráti és civil kapcsolatok egyik fő mozgatórugója és alakítója. Sporttársai, barátai és családja nevében Nagy Zoltán sportbarát és Pirka Mátyás unokaöcs búcsúzik a csupaszív baráttól és családtagtól.

Pirka János Nagybajomban született 1953. június 2-án. Az általános iskolát itt járta ki. Középiskolai tanulmányait Szekszárdon folytatta, ahol 1971-ben érettségizett. Az érettségi megszerzése után dolgozni kezdett, majd kétéves katonai szolgálatot teljesített határőrként Kercán, az osztrák határnál, ahonnan 1975 augusztusában szerelt le, majd megházasodott. A csesztregi ÁFÉSZ irodán alapegységvezetőként kezdett el dolgozni. Munkáját, feleségét és kollégáit nagyon szerette, a szíve azonban folyton hazahúzta. Hiányoztak az otthoni barátok, és ezt a hiányt a házasság sem tudta oldani. Végül 1977 májusában hazaköltözött szülőfalujába. A Kaposvári Vendéglátóipari Vállalatnál minőségellenőrként dolgozott, egészen a Patak Vendéglő 1985-ös megnyitásáig, amelyet sógorával, Domján Lászlóval közösen vezetett. A Patak 2003-ig, közel 20 évig volt a társadalmi élet, a baráti összejövetelek fő központja Nagybajomban, amelyben nagy szerepet játszott Jani barátságos, közvetlen természete. Született vendéglátó volt. A vendéglő bezárása után az önkormányzat tanyagondnoka lett egészen 2012-ig. Élettársi kapcsolataiból egy fia és egy lánya született, János és Ágnes, akikről végig gondoskodott.

A sport mindig is kedvenc időtöltése volt. Focizott, pingpongozott, sakkozott, atletizált, lábteniszezett, és még sportlövő is volt. Sportszeretete középiskolától datálódik, ahol atletizálni kezdett. 800 és 1500 m-es távokon futott versenyszerűen.

A hetvenes évektől végig meghatározó alakja volt Nagybajom asztalitenisz életének. 40 évig volt a Nagybajomi Atlétikai Club Asztalitenisz Szakosztályának vezetője. A ’90-es évektől visszavonulásáig, közel 20 éven át a Somogy Megyei Asztalitenisz Szövetség elnökségi tagja volt. Ő találta ki és indította útjára a Somogy megyei amatőr pingpong körversenysorozatot, amelyhez évről évre egyre több szakosztály csatlakozott. A kezdeményezése olyan népszerű volt, hogy a klubok közötti körverseny a mai napig is tart. Nagy Zoltán barátjával, a Nagybajomi Sportszervezői Kiskörzet akkori vezetőjével nagyszabású versenyeket rendeztek Nagybajomban. Egymás munkáját segítve évente kétszer a megye legjobb asztaliteniszezőit látták vendégül. 2000-ben Jani, barátjától vette át a kiskörzet vezetését, amely révén több civil szervezet munkáját segítette.

Vezető szerepet játszott Nagybajom sakkéletében is. A Czebei Gyula irányításával a hetvenes években alakult felnőtt sakkcsapat egyik alapítója, 40 évig csapattagja, egyik legjobb pontszerző játékosa, a tanár úr legfőbb segítője. A korábbi években rendszeresen megrendezett városnapi rapid sakktorna kezdeményezője. Jó kapcsolatot ápolt a szárhegyi sakkozókkal. Ő indította el az erdélyi sakkos kapcsolatot, aminek köszönhetően évente vívhattak baráti meccseket a bajomi és a szárhegyi sakkbarátok.

A nyolcvanas évek közepétől 15 évig a Nagybajomi Öregfiúk labdarúgócsapatának mindenese volt. A 2000-es évek elejéig vezette az Öregfiúkat, amellyel a megyei nagypályás és kispályás bajnokságban is részt vettek. Az Öregfiúk részére bálokat, baráti összejöveteleket, szárhegyi cserekapcsolatokat szervezett.

Pirka János fontosnak tartotta az erdélyi kapcsolatok ápolását, amelynek alakításában a kezdetektől részt vett. A kilencvenes évek közepétől előmozdítója és motorja volt a civil és baráti kapcsolatok fellendítésének a két település között. 1996 nyarán leszervezte a My Big Trouble zenekar első szárhegyi fellépését, amelyet további négy követett. Az Öregfiúk és a sakkcsapat első útját ’97 nyarán szervezte meg. Tevékenységével hozzájárult az akkor pangó testvértelepülési partnerség megerősödéséhez. Építő munkájával számos nagybajomi családot segített baráti vagy más civil kapcsolathoz. Többen ebben az időszakban szerezték első barátaikat Szárhegyen. Érkezhetett bármilyen csoport Gyergyóból, busznyi gyerek vagy felnőtt, Domján László és Pirka János révén mindig étel-ital várta őket a Patak Vendéglőben.

Betegsége miatt vonult nyugállományba, de a sporttól, a közösségtől és Szárhegytől nem tudott elszakadni. Bár utolsó erdélyi útjára 2008-ban vállalkozott, a szárhegyi hírekben és a sportban haláláig naprakész volt. Derűs, vidám szemléletét a halála előtti napig megőrizte. 2018. január 20-án este utolsót dobbant Fradi-szíve. Nagybajom sport- és közösségi életének meghatározó alakja, egy önzetlen, segítőkész és jószívű ember távozott. Halála gazdag életútnak vetett véget.

Pirka János kedvenc együttese, az Illés egyik sorával búcsúzik családjától, barátaitól, sporttársaitól, szeretteitől:

„Élünk és meghalunk, kívánj szép álmokat.”

Pirka János ÉLT és meghalt. Életében csendesen dolgozott, tette, amit a szíve diktált. Elismerést soha nem várt, és nem is kapott. Közösségi munkáját mindvégig szívvel és lélekkel végezte. Az igazi megbecsülést barátai és sporttársai jelentették számára. Szerette szülőfaluját, Nagybajomot, és a szíve csücske volt Gyergyószárhegy. Megérdemli a szép álmokat. Kedves Barátunk! Kedves Piresz! Kedves Jani! Legyen az álmod szép!

Nagy Zoltán és Pirka Mátyás

A család tisztelettel köszöni a nekrológ összeállításához nyújtott gondolatokat barátainak és sporttársainak!

41. Nemzetközi Sporttörténeti Konferencia volt sportcsarnokunkban

Van mire büszkének lennünk. Akár az egyetemes magyar nemzet tagjaként Magyarország sportsikereinek örülünk, akár erdélyi magyarként, az itt született és világhírű sportolókká vált magyaroknak szurkolunk. Ez nyilvánvalóan kiderült a Szárhegyen megrendezett Nemzetközi Sporttörténeti Konferencián.

Kis János és Kicsid Gábor: a sporttörténész és az egykori neves sportoló beszélgetése

A Közép-Európai Sportakadémián egy nagy hagyományú előadássorozat 41. állomása volt a szombati, a község sportcsarnokának fogadótermében sokan hallgatták végig az előadókat.

Erdélyben, Felvidéken, Dévidéken és a többi elszakított magyar területen is számos neves sportoló született, aki olimpiai érmekig jutott. Székelyföld is adott jó néhány érmest a sportvilágnak. Az előadássorozatokban a több sporttörténeti könyv szerzője, Kis János, illetve Csiki András megyei sportigazgató sorolta fel őket, ismertetve fontosabb eredményeiket, életpályájukat. Lőrincz Mártontól Molnár Endrén, Szabó Katalinon át Novák Edéig, s persze nem feledkeztek meg a román ajkú, de Gyergyószentmiklóson naggyá lett Marius Urzicăról sem.

Az élménybeszámolók valóban élményt jelentettek a hallgatóknak is, Kicsid Gábor kézilabdában, a topolyai Tóth Margit tekében jutott világbajnoki címig. És érdekes volt a két délvidéki sportember Vajda Attila és Domonkos Edvárd beszámolója is, akik biciklin járták meg a labdarúgó Európa-bajnokságot.

Ugyanakkor nemcsak a távolabbról érkezőknek, de a szép számmal megjelent szárhegyi sportemberek számára is érdekes ismereteket hozott Györffy Zsolt előadása a község gazdag sport múltjáról és jelenéről.

Forrás: szekelyhon.ro

Falunapok 2013 – sportrendezvények eredményei

 

Asztalitenisz bajnokság

Egyéni felnőtt (20 résztvevő)

  1. Tódor László (Szárhegy)
  2. Puskás Sándor (Gyergyó)
  3. Móga János (Szárhegy)

Egyéni ifjúsági (3 résztvevő)

  1. Puskás Sándor (Gyergyó)
  2. Szabó Áron (Gyergyó)
  3. Szabó Alpár (Gyergyó)

Páros (7 résztvevő)

  1. Csergő Levente, László Tibor (Szárhegy)
  2. László Attila, Gáspár Ernő (Szárhegy)
  3. Hujbert Péter, László Szabolcs (Nagybajom - Szárhegy)

 

Felnőtt férfi kézilabda torna

  1. Balánbányai ROA
  2. Szárhegyi Bástya SK
  3. Remetei Kereszthegy

 

Nagypályás labdarúgó mérkőzés

Szárhegyi Bástya SK – Domuk (Neamţi megye) 1 – 3 ( 1 – 1 )

 

Darts bajnokság – Cricket (12 résztvevő)

  1. Móga János (Szárhegy)
  2. György – Mózes Áron (Szárhegy)
  3. Kozma Szilárd (Szárhegy)

 

Skandenberg bajnokság (16 résztvevő)

  1. Erőss Hunor (Szárhegy)
  2. Gergely Csaba (Szárhegy)
  3. Gergely Florin (Szárhegy)

 

Sakk verseny (94  résztvevő)

Profi kategória

  1. Barátosi Dániel (Ploieşti) (nemzetközi mester)
  2. Maria Ruxandra (Bukarest)
  3. Égető János (Csíkszereda)

Amatőr kategória

  1. Becze László (Szárhegy)
  2. Bajkó Sándor (Ditró)
  3. Kis Ákos (Alfalu)

Lány kategória

  1. Jakab Tünde (Farkaslaka)
  2. Radu Mihaela (Udvarhely)
  3. Csergő Barbara (Szárhegy)

 

Teremfoci torna

  1. Szikla Hause (Szárhegy)
  2. Inter Fesszeg (Szárhegy)
  3. Sörözők (Szárhegy)
  4. Galaxy (Szárhegy)
  5. Laposvas (Szárhegy)
  6. Honvéd (Szárhegy)