Zárófutam a motokrossz pályán

Ragyogó időben zajlott szombaton az országos motokrossz-bajnokság zárófutama a szárhegyi-güdüci pályán amely Hargita Megye Tanácsa támogásával zajlott le.

Fontos tétje volt a viadalnak, hiszen itt alakult ki a végső rangsor is. Ennek megfelelően nem tartalékoltak azok, akik számára a versenysorozat állása most módosulhatott, nem kímélték sem a gépeket sem magukat a motorosok. Ez pedig a nézők számára volt igazán kedvező, a sportág legjavából kaptak „előadást”. A versenynek három gyergyószéki résztvevője is volt. Habár ők az endurósok között versenyeznek, ha már itt volt a közelben ez a lehetőség, motokrosszban is kipróbálták magukat. Kiderült, akár ebbe az irányba is haladhatnának, hiszen két első és egy negyedik hely a mérlegük. Kovács Balázs első, Fórika Krisztián negyedik lett kategóriájában és a kvados Kovács Gergő részvétele országos bajnoki elsőséget is jelentett számára. A bukaresti klub színeiben induló székelyudvarhelyi, csíkszeredai és más környékbeli motorosokról van szó. Íme az eredmények:

Az MX1 kategóriában Lugosi Moto Extrem színeiben versenyző Mihai Stoichescu győzött és meg is szerezte a bajnoki címet a Bukaresti Steauát képviselő Marius Cojanu és egy másik lugosi motoros, Vlad Roșu előtt.

Az MX2 géposztályban Balázs István (Steaua Bukarest) győzött Szárhegyen, megelőzve Bíró Tóth Szebasztiánt (Marosvásárhelyi Moto Technic) és Șerban Slăbescut (Alexandriai Supercross). Ugyanez lett a végső bajnoki dobogó is.

Az MX2 ifjúsági kategória sorrendje: 1. Horia Strejut (Zernyesti Jitsu), 2. Dacian Daus (Moreni-i Flacăra) és Iasmina Stan (Bukaresti CSM). Az elsőhelyezett itt is bajnoki címet ünnepelhetett, az ezüst és bronzérem sorrendje azonban fordítva alakult, a bukaresti versenyzőé lett a második, és a moreni-ié a bronz.

A legnépesebb mezőny az 50 cm³-is géposztályban volt. Ezen belül az ifjúsági 2-es kategóriában a következőképp alakult a sorrend: 1. Liviu Jigmond (Lugos), 2. Bartha Milán (Steaua), 3. Benczédi Zoltán (Steaua).

A bajnoki cím azonban Bartháé lett, Jigmond szerezte meg az ezüst-, Benczédi a bronzérmet.

50 cm³ ifjúsági 3: 1. Becze Csillag Vince (Steaua), 2. David Senchea (Zernyest), 3. Szabó Márk (Lugos).

Ez a rangsor megegyezik a végső országos bajnoki dobogós sorrenddel.

A 65 cm³-ös kategória versenyének sorrendje: 1. Ioan Chiujdea (Bukaresti CSM), 2 Erőss Kund (Marosvásárhely), 3. David Chivu (Lugos).

A bajnokságot Chiujdea nyerte, de a korábbi versenyeken elért eredmények alapján az ezüstöt Cojoanu Maya (Steaua) szerezte meg Chivu előtt.

85 cm³: 1. Erőss Koppány (Steaua), 2. Szász Olivér (Steaua).

A bajnoki rangsor is ez lett, a harmadik helyen pedig Cojoanu Aida (TCS Otopeni) zárta az évet.

Amatőr, MX1: 1. Kovács Balázs (Ditrói Ditriders), 2. Benga Bogdan (Bukaresti CSM), 3. George Popa (Zernyest), 4. Fórika Krisztián (Ditrói Ditriders).

A bajnoki rangsor: 1. Benga Bogdan, 2. Gergely Attila (Aradi Supermoto), 3. Sebastian Păcurar (Steaua)

Amatőr, MX2: 1. Okos Zsolt (Steaua), 2. Antal Szilárd (Csíki Enduro&MX Harghita), 3. Romulus Necșoiu (Moreni-i Flacăra).

Ez a sorrend alakult ki a bajnokság végeredményeként is.

Veterán 1: 1. Fazakas Zoltán (Steaua), 2. Sebastian Strechioiu (Lido Câmpina), 3. Martian Ioviță (Lugos).

A bajnoki rangsor: 1. Fazakas Zoltán, 2. Martian Ioviță, 3. Sebastian Strechioiu.

Veterán 2: 1. Mihăiță Stoeanovici (Brassói Smart), 2. Rozsonczi Levente (Marosvásárhely), 3. Encianu Alexandru (Brassó).

Bajnoki rangsor: 1. Encianu Alexandru, 2. Mihăiță Stoeanovici, 3. Nagy Dániel (Steaua).

A kvad kategóriában egyedüli indulóként a ditrói Kovács Gergő győzött Szárhegyen, és a bajnokságban is ő lett az elő helyezett, annak köszönhetően, hogy a többi versenyen sem volt nagy tolongás a négykerekűek megmérettetésén.

A további sorrend: 2. Bodea Sebastian (Aradi Lion Racing), 3. Tudor Alexandru (Bukaresti MRM).