Véget értek a Hargita megyei labdarúgó bajnokságok.

Felnőtt nagypályás labdarúgó csapatunk az őszi fordulók lejártával egy győzelemmel és két döntetlennel a hetedik helyen áll. Az átalakult játékoskeret, még nincs csapattá forrva, de nagyon sok fiatal játékos jut játéklehetőséghez ami az elkövetkezendő években az előnyünkre válhat, de persze csak akkor ha nem hagyják el csapatunkat.

 

Köszönet jár a Polgármesteri Hivatalnak a pályázati rendszerén nyújtott támogatásért, a Kastély vendéglőnek, mert minden hazai  mérkőzésünk  után étkezteti csapatunkat és a játékosoknak akik a kiszállásokat saját járműveikkel és saját költségen oldják meg. Továbbá köszönet jár azoknak a játékosoknak és sportszerető szárhegyieknek, akik besegítenek a pálya előkészítésében és karbantartásában és mérkőzések alatt is részt vesznek a szervezési munkálatokban. Ugyanakkor nagyon-nagy köszönet jár György-Mózes József edzőnek aki továbbra a csapat mellett áll jóban- rosszban és önkéntesen, fizetség nélkül végzi munkáját.

Az ősz folyamán sikerült tovább folytatni az öltözőnk felújítását sikerült az önkormányzat támogatásával korszerűsíteni a fűtést és a víz is be lett vezetve Bartalis László kútjából amiért nagy hálával és köszönettel tartozunk. Sikerült kimeszelni az öltözőket és a fürdőt és az ősz folyamán már a meleg épületben tusolásra is volt lehetőség a mérkőzések után. Ezekért a munkálatokért köszönet jár Szárhegy Önkormányzatának, Deák Zoltánnak, Gáspár Ernőnek, Benkes Tihamérnek, Tóth Zoltánnak és Tóth Elemérnek.

Két korosztályú utánpótlás csapattal veszünk részt a megyei bajnokságban. A 2008-as korosztályunk jelenleg a harmadik helyen áll, nyolc csapat közül, hat győzelemmel, egy döntetlennel és két verséggel.

 

2009-es csapatunk a nyáron alakult és első alkalommal veszünk részt a bajnokságban. Jelenleg az utolsó 10. helyen állunk de számunkra a tapasztalatszerzés az elsődleges szempont.

 

 

Köszönet jár az edzőknek akik bérmentesen végzik a felvállalt munkát és nagy köszönet jár a szülőknek a bajnoksággal járó pénzügyi kötelezettségek felvállalásáért és a kiszállások biztosításáért és Polgármesteri Hivatalnak a pályázati rendszerén keresztüli támogatásért.